Biológia

A Karib-tenger élővilágának vizsgálata során bukkantak rá egy zselés állagúnak tűnő kék organizmusra a tengerfeneket egy távirányítós eszközzel vizsgáló kutatók. A Voyage to the Ridge 2022 expedíció felvételei között jó minőségű képek és videók találhatók az organizmusról, amely lehetséges, hogy egy újabb korall, szivacs vagy zsákállat (előgerinchúros), amit korábban még nem fedeztek fel.

https://qubit.hu/2022/09/21/egyelore-a-kutatok-sem-tudjak-hogy-mi-lehet-a-rejtelyes-kek-trutyi-a-tengerfeneken

A világ legnagyobb baktériumát fedezték fel egy karibi mangrove mocsárban. Míg a legtöbb baktérium mikroszkopikus méretű, ez akár szabad szemmel is látható. A vékony fehér szálnak tűnő Thiomargarita magnifica baktérium körülbelül akkora, mint egy emberi szempilla. A kutatók szerint a sejtnek olyan szerkezete van, amely szokatlan a baktériumoknál. Az egyik legfontosabb különbség, hogy egy membránnal körülvett központi sejtszervecskével, vakuólummal rendelkezik, amely lehetővé teszi, hogy egyes sejtfunkciók ebben az ellenőrzött környezetben történjenek, ahelyett, hogy az egész sejtben zajlanának. "Ez a nagy központi sejtszervecske, vakuólum segít a sejtnek abban, hogy megkerülje a fizikai korlátokat, ami a sejtek méretét illeti" - magyarázta Manuel Campos, a francia Nemzeti Tudományos Kutatási Központ biológusa.

https://444.hu/2022/06/24/felfedeztek-a-vilag-legnagyobb-bakteriumat

Rejtett ökoszisztémára bukkantak 500 méter mélyen az Antarktisz felszíne alatt.

https://www.livescience.com/hidden-ecosystem-under-antarctic-ice

Utoljára Nagy Jenő Európa ragadozó madarai című 1943-as kiadású kötete gyűjtötte egybe kimerítő tudományos alapossággal a Magyarország területén előforduló sasokat, baglyokat és héjákat. Bár számos kiváló monográfia és több ragadozókatalógus jelent meg azóta, hasonló enciklopédikus igényű összefoglalóra egészen mostanáig kellett várni. A nyolc évtizednyi hiányt pótolja a Magyarország ragadozó madarai és baglyai című, idén márciusban megjelent kétkötetes gyűjtemény. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület által kiadott 1618 oldalas munka szerkesztője Haraszthy László és Bagyura János volt. A tojástan, vagyis az oológia nemzetközi szaktekintélye és a ragadozókutatásai nyomán külföldön is jól ismert ornitológus a kézirat idén januári lezárásáig hozzáférhető legnaprakészebb kutatási és megfigyelési eredményeket foglalta egységes, jól áttekinthető, ugyanakkor rendkívül információgazdag rendszerbe. A szakértők szövegei, térképei és grafikonja mellett összesen 1024 szenzációs természetfotó mutatja be a 48 Magyarországon bizonyítottan előforduló madárfajt.

https://mmebolt.hu/magyarorszag-ragadozo-madarai-es-baglyai-i-ii

Az óceán alkonyzónájában, 600-800 méteres mélységben élő 14-15 centiméteres testméretű hordószemű hal (Macropinna microstoma) különlegessége, hogy szó szerint átlátszó a feje, és hogy bármely irányban képes elfordítani a fején belül ülő szemeit, amelyek azért annyira zölden pigmentáltak, mert így a gyengébb fényt is képesek elnyelni. A szeme alatt lévő két feketés folt az orrnyílás. Teste alapszíne barnásfekete, farokúszója vége szintén átlátszó.

https://qubit.hu/2021/12/13/bizarr-latvany-ahogy-az-atlatszo-feju-melytengeri-hal-zsakmany-utan-nez

Ez az igen ritka állat a Stígiomedusa gigantea nevet viseli, amit 975 méter mélyen sikerült most dokumentálni. Érdekesség, hogy a medúzát 1899-ben fedezték fel, de eddig csak kb. száz alkalommal sikerült megfigyelni.

A Nemzeti Óceán‑ és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) munkatársai egy, a Mexikói-öböl mélyén végzett expedíció során olyan állattal találkoztak, amelyről mindezidáig kevesebb mint húsz észlelést tettek a történelem során. A nagyuszonyú (vagy hosszúkarú) óriástintahalról (Magnapinna) és hatalmas, furcsán hajlongó csápjairól lenyűgöző felvételt is készítettek az óceánkutatók. A NOAA kutatói a Windows to the Deep (Ablakok a mélybe) 2021 nevű expedíció során észlelték a ritkán feltűnő állatot, amely során az Atlanti-óceán nyugati területének mélytengeri régióit igyekeznek feltárni.

A nagyuszonyú tintahalnak nyolc karja és két csápja van, míg testének fő részéből, az úgynevezett köpenyből két nagy uszony nyúlik ki, amiket néha lágyan meglebegtet. Az áttetsző köpenyben találhatók a tintahal belső szervei. A tintahalat körülbelül 2385 méter mélyen észlelték az óceánban, de a korábbi észlelések között 4735 méter mélységben tett felfedezés is található. A nagyuszonyú tintahalak családjának tagjai (eddig három fajt azonosítottak) széles körben elterjedtek a világ mélytengeri ökoszisztémáiban, de egyelőre nem világos, hányan lehetnek, hiszen nagyon ritkán sikerül találkozni velük.

https://qubit.hu/2021/11/18/ritkan-latott-melytengeri-oriaslenyre-bukkantak-oceankutatok-a-mexikoi-obolben

Az Őrségi Nemzeti Park 35 erdőállományának részletes ökológiai vizsgálata alapján az erdei biodiverzitás szempontjából a legmeghatározóbb tényező a cserjeszint, valamint a holtfák jelenléte – állapították meg az Ökológiai Kutatóközpont munkatársai a Science of the Total Environment folyóirat legfrissebb számában megjelent tanulmányukban. A kutatók arra keresték a választ, hogy miként lehet a gazdasági hasznosítás mellett is minél inkább megóvni az erdők élővilágát. Tudható, hogy Európa erdeinek biológiai sokfélesége is gyors ütemben és folyamatosan csökken, és bár az érintetlenül hagyott erdőrezervátumokban érvényesülhetnek igazán a természetes folyamatok, a faanyag – tűzifa és épületfa – iránti igény is egyre növekszik, így életszerűtlen az erdőgazdálkodás beszüntetése. A fenntartható erdőművelés célja ezért az, hogy a gazdálkodás minden fázisa biztosítsa a természetes struktúrák megmaradását – ehhez azonban részletesen kell ismerni az ökológiai mechanizmusokat.

A vizsgálat során a népes kutatócsoport a lágyszárú aljnövényzettől a fák újulatán, mohákon, zuzmókon, gombákon és különböző ízeltlábúcsoportokon át a madarakig összesen 11 élőlénycsoportról gyűjtött adatokat egyidejűleg. Vizsgálták az erdők szerkezetét és fafajösszetételét, továbbá az erdő alján uralkodó mikroklimatikus viszonyokat – fény, hőmérséklet, páratartalom –, az avar és a talaj fizikai és kémiai jellemzőit, valamint az erdőállományok táji környezetét és múltbeli tájhasználatát. Ezek alapján kiderült, hogy bár a konvencionális erdőgazdálkodás során a cserjéket és a holtfákat sokszor eltávolítják az erdőből, eredményeik azt bizonyítják, hogy ezeknek az elemeknek a visszahagyása jelentősen megnöveli az erdei életközösségek sokféleségét. A cserjeszint búvó-, fészkelő- és táplálkozóhely a madárvilágnak, a pókok pedig itt találnak elegendő számú hálószövésre alkalmas strukturális elemet, de a cserjeszint hűvös-párás környezete kedvező élőhelyet biztosít a gombák, mohák és zuzmók számára. A holtfákhoz is gazdag lebontó gombaközösségek kapcsolódnak, emellett élőhelyei a rovarvilágnak, amely táplálékforrása a madaraknak és a emlősöknek is. Az álló holtfák odvai számos madár- és denevérfaj búvó- és szaporodóhelyei is egyben. Az ökológusok szerint a változatos élőhelyeket nyújtó fák megőrzése kulcsfontosságú.

https://qubit.hu/2021/10/12/a-holtfak-es-a-cserjek-garantaljak-az-erdok-biologiai-sokfeleseget

Közel tíz éves előkészítés: tervezés, adatgyűjtés, adatfeldolgozás és -elemzés, megírás, lektorálás után jelent meg Magyarország madáratlasza 2021. szeptember végén, amely a 2019 év végéig hazánkban természetes módon előfordult 420 madárfaj állományáról, elterjedéséről, állományváltozásáról és természetvédelmi helyzetéről rendelkezésre álló ismereteket foglalja össze. A több száz felmérő által gyűjtött 30 millió adatrekord modern számítógépes feldolgozásával született, nemzetközi szinten is kiemelkedő modellezéssel előállított mintegy 1700 térkép és grafikon a 64 szerző által készített leírásokkal együtt a lehető legteljesebb képet adja a vadon élő hazai madárfajok helyzetéről.

https://www.mme.hu/madaratlasz

A "feltámadó növénynek" nevezett Selaginella lepidophylla évekig is képes túlélni a szárazságot és amint vizet kap látványosan kizöldül ismét.

A testméretéhez viszonyítva a kivi rakja a legnagyobb tojást a madarak között.

Neuronok növekedése és kapcsolódása gyorsított felvételen.

A növények kétségtelenül a legfontosabb élőlények a Földön. Ha valamilyen csoda folytán hirtelen egy csapásra teljesen eltűnnének ezek a tápláléklánc alapját jelentő fotoszintetizáló lények a bolygóról, az meglepően gyorsan az élővilág teljes pusztulását vonná maga után. Nem véletlen, hogy az állatvilág fejlődéstörténete során bekövetkezett legnagyobb ugrásokat a legtöbb esetben a növényvilágban jelentkező újítások váltották ki. Nem következhetett volna be a gerincesek “partraszállása” (tehát a mi történetünk) sem anélkül, hogy a növények előtte ne hódították volna meg a szárazföldet.

Ez egy rendkívül hosszú folyamat volt, ami a mai ismereteink szerint a legegyszerűbb telepes növényekkel már a paleozoikum legelején (több, mint 500 millió éve) elkezdődhetett, majd szép lassan elszakadva az állandó vízforrástól és alkalmazkodva a gravitáció nehézségeihez, kialakulhattak a komolyabb, szállítószövetekkel bíró növények. Az alábbi képeken egy igazi úttörő látható, az egyik első valódi szövetes, vagy más néven edényes növény, amelyet fosszíliákból ismerünk. A neve Cooksonia, és lenyomatai kb. 430 millió éves kőzetekből kerültek elő. Nem volt még sem levele, sem gyökerei, a feltételezések szerint a néhány centiméteres szárak olyan gyöktörzsekből indulhattak ki, amelyek végül nem maradtak ránk.

https://paleotop.blog.hu/2021/08/08/a_nap_kepe_a_fold_tortenetenek_egyik_elso_szarazfoldi_novenye

Szivacsokra emlékeztető struktúrák maradványait azonosította 890 millió éves kőzetekben Elizabeth Turner, a kanadai Laurentian Egyetem paleontológusa. A szivacsok ősi, egyszerű felépítésű, többségükben tengeri állatok, amelyek pórusaikon beáramló vízből szerzik be az anyagcseréjükhöz szükséges oxigént és tápanyagokat. A legkorábbi, a tudományos közösség által elfogadott szivacsfosszíliák 550 millió évesek, és az ediakara földtörténeti időszakból származnak, a neoproterozoikum kor legvégéről, míg az első állatok kialakulása a jelenlegi vélekedés szerint nagyjából 650 millió évvel ezelőttre tehető.

A szerda délután a Nature-ben megjelent tanulmányában Turner Kanada északnyugati részéből, a Stone Knife formációból származó, 890 millió éves lelet mikroszkópos vizsgálatát mutatja be. A kutató értelmezése szerint az egykor fotoszintetizáló baktériumok által létrehozott Little Dal zátony kőzetei ősi szivacsok fosszíliáit rejthetik. Ha a felfedezést a további kutatások is megerősítik, ezek lehetnek az eddig megtalált legkorábbi állati fosszíliák, több mint 300 millió évvel megelőzve az eddig ismert legősibb szivacsokat és csalánozókat. Turner az egykori zátony rétegeiben elágazó, tubus alakú járatokat talált, amelyek kalcitkristályokat tartalmaztak és amelyeket ugyanilyen kristályok vettek körül. Ezek a struktúrák szerinte közeli hasonlóságot mutatnak a modern keratóz szivacsokkal, amelyek vázukat főként fehérjékből építik fel, valamint keratóz szivacsok lebomlása során létrejött kalcium-karbonát-lerakódásokkal. A szakember szerint ezért elképzelhető, hogy a struktúrák keratóz szivacsok maradványai lehetnek.

Egyes, az élőlények evolúciós rokonsági kapcsolatait feltáró, úgynevezett filogenetikai vizsgálatok alapján nem lehet kizárni, hogy a legkorábbi állatok már az 1 milliárd éve kezdődő neoproterozoikum elején, közel 800-900 millió éve megjelenhettek. Csakhogy mindeddig nem sikerült ezt megerősítő fosszíliákat felfedezni, és a tudományos konszenzus inkább 600-700 millió évvel ezelőttre teszi ezt a fontos evolúciós mérföldkövet. Ha Turner konklúzióját független vizsgálatokkal vagy újabb hasonló fosszíliák segítségével sikerül igazolni, az több százmillió évvel tolná korábbra a legelső állatok evolúciós történetét, és azt jelentené, hogy ezeknek az ősi szivacsoknak a leszármazottai több, szinte globális jégkorszakot átvészeltek a 720-635 millió évvel ezelőtti kriogén időszakban.

https://qubit.hu/2021/07/28/megtalalhattak-a-foldon-valaha-elt-legosibb-allatok-nyomait

Ismeretlen élőlények kolóniájára bukkant az antarktiszi Weddell-tengert határoló Filchner-Ronne-selfjég alatt egy kutatócsoport. A geológusok a 430 ezer négyzetkilométeres jégtábla történetére utaló nyomokat kerestek, de egy fúrás során a kívánt üledékek helyett egy nagy kőtömbbe ütköztek. Az egykor a földfelszínről alámerült tömböt valószínűleg akkor szállták meg a mozgásképtelen, szivacsszerű élőlények, amikor az a körülbelül 400 méter vastag selfjég aljáról leszakadva a tenger mélyére süllyedt. A jégtábla alatti mélytengeri környezetben nincs fény és a víz hőmérséklete –2 Celsius-fok alá is süllyedhet.

A kutatók számára egyelőre rejtély, hogy a vastag jégtakaró alatt tökéletes sötétségben és mozdulatlanságban élő lények hogyan jutnak elegendő táplálékhoz – az apró mélytengeri életformák étrendje ugyanis általában a nyílt tengerben hömpölygő bomlástermékekre és tetemekre támaszkodik. A vizsgálatok alapján a kőtömbön megtelepedett élőlényektől legközelebb 627 kilométerre van olyan terület, ahol bőséges mennyiségű szerves anyag található, így akármilyen elképesztően is hangzik, még mindig annak van a legnagyobb esélye, hogy ebből a távolságból egy oldalirányú áramlat szállítja az ismeretlen életformák felé a táplálékot.
https://qubit.hu/2021/02/16/furcsa-elolenyekre-bukkantak-az-antarktisz-jegtablai-alatt-fel-kilometerrel

Megmenekült a szovjet nukleáris bunkerben rekedt kannibál hangyaboly, egy pózna segítségével kijuthatnak a felszínre.
https://www.popsci.com/story/science/ant-colony-escape/

A természetvédelmi világalap, a WWF kétévente megjelenő Élő Bolygó Jelentése a Föld aktuális állapotát és az emberi tevékenység hatását mutatja be tudományos alapokon nyugvó adatokra támaszkodva. A jelentés 2020-as kiadásában világosan látható: a természet felbolydult. „Rendszerszintű változásra van szükség az élelmiszer-termelésben, az energia előállításában, tengereink kezelésében és a nyersanyagok felhasználásában. De mindezek felett leginkább a hozzáállásunkon kell változtatni: ahelyett, hogy a természetre úgy tekintünk, hogy jó, ha van, de el kell fogadnunk végre, hogy a legnagyobb és egyetlen szövetségesünk az egyensúly helyreállításában" – kommentálta a jelentést a BBC-nek David Attenborough televíziós természettudós, a WWF nagykövete.

Az idei Élő Bolygó Jelentésből kiderül: az 1970 és 2016 közötti időszakban az egész világon megfigyelt 4392 faj 20811 populációja döbbenetesen nagy mértékben, átlagosan 68 százalékkal zsugorodott. A leggyorsabb ütemben az édesvizek biológiai sokfélesége romlik: 300 év alatt a globális vizes élőhelyek mintegy 90 százaléka eltűnt, a megfigyelt 3741 édesvízi populáció (944 emlős-, madár-, kétéltű, hüllő- és halfaj) pedig átlagosan 84 százalékkal lett kisebb. „A mi évszázadunkban a vadon élő fajok egyötödét fenyegeti a kihalás az éghajlatváltozás következtében. A növények kihalási kockázata szintén hatalmas: a dokumentált növényfaj-kihalás az emlősök, a madarak és a kétéltűek együttes csökkenésének kétszerese. A bolygó élővilága kritikus állapotban van, és meg kell végre értenünk, a mi túlélésünk is ettől függ: gazdaságunk és egészségünk a természetre épül, és csak akkor leszünk képesek megóvni a biológiai sokféleséget és gazdasági egyensúlyt, ha ezt a tényt elfogadjuk” – véli Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója.
https://qubit.hu/2020/09/10/az-elovilag-brutalis-zsugorodasarol-szamol-be-a-wwf-friss-jelentese

A világ egyik legrangosabb kémiai folyóiratában, a Nature Review Chemistryben összefoglaló tanulmány jelent meg a Szathmáry Eörs nevével fémjelzett magyar elméleti biológiai iskola elmúlt három évtizedének eredményeiről. A nemzetközi kutató elithez tartozó magyar evolúcióbiológus, aki jelenleg az Ökológiai Kutatóközpont főigazgatója és kollégái a kémiai evolúció biológiai törzsfejlődésben betöltött szerepét kutatja évtizedek óta. Vagyis azt, hogy miként jött létre az élet, hogyan keletkezett – a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert szavaival – az „anyag élő állapota”.

A magyar elméleti biológiai iskola tagjainak legfontosabb iránytűje az evolúció elmélete, amely nemcsak biológiai, hanem összetett kémiai rendszerekben is központi szerepet tölt be: azok a struktúrák maradnak fenn, amelyek az adott környezethez jobban illeszkedve, gyorsabban képesek saját maguk lemásolására. Szathmáryék szerint az élet hajnalának kulcsszereplői között – minden valószínűség szerint – az RNS-molekulák is jelen voltak. Ezek a mai szervezetben is fontos szerepet játszó, a DNS-hez hasonló szerkezetű molekulák másolhatók, ezáltal szaporodnak, így az RNS-molekulák populációján a darwini evolúció már működőképes. Az evolúció hajtotta komplexitásnövekedés során pedig szinte szükségszerűen megjelennek azok az erősen összetett kémiai rendszerek, amelyeket már élőnek nevezhetünk. A magyar iskola tagjai azt állítják, hogy így váltott át a kémiai evolúció biológiai evolúcióba, és így jelent meg a Földön az élet.

A magyar elméleti biológiai iskola alapvetése, hogy „bármely élő szervezet – beleértve saját magunkat is – nem más, mint egy komplex kémiai önreprodukáló automata”. A kémiai komplexitás növekedésének azonban Szathmáry és kollégái szerint is sok gátja volt: a kezdetleges biokémiai masinéria például nem másolt pontosan, így sok hibás, alkalmatlan másolat keletkezett. Emellett már a kezdetleges kémiai rendszerek is tálcán kínálták a csalás/önzés lehetőségét a szereplőknek, azonban lehetőség nyílt a molekuláris szintű kooperációra, az együttműködés és a verseny együttes megjelenésére is.
https://qubit.hu/2020/07/24/magyar-kutatok-a-mai-elet-alapja-egy-komplex-kemiai-onreprodukalo-automata